A Kalyber Joe képregényfolyam históriája

Az úgynevezett hősök, vagy szuperhősök is élnek magánéletet, ezt tudjuk, nekik is vannak személyes gondjaik. A hősök is csak emberek, esendőek, tele vannak kétségekkel. Az elbeszélésekben a közelmúltig ezt az aspektust nem bontották ki a képregényírók, csupán a hőstettekre, a látványos összecsapásokra helyezték a hangsúlyt. Főleg a kezdetetek, az emberből hőssé válás fehér terület, és itt nem elsősorban az "eredetmítoszokra" gondolok, nem Batman gyermekkori élményeire, vagy a különböző laborkísérletekre, amik utána ontották a keményöklű, kőszívű igazságosztókat.

A Kalyber Joe ebben a tekintetben is rendhagyó, mivel a főhős (vagy főhősök), emberből emberré válnak, és nem felejtenek el végig embernek maradni.
Pilcz Roland egy szegedi fiatalember, aki egészen zsenge kora óta foglalkozik képregényírással, főként a Kalyber Joe nevű karakterrel, aki születése óta számtalan transzformáción esett át. Roland hatásai nagyon nyíltan és egyértelműen megnyílvánulnak munkáiban, a western, a kalandfilmek/regények karakterei, egzotikus helyszínek, és ezeket az elemeket felhasználva alkot valami különlegeset. Tulajdonképpen hétköznapi hősökről van szó, a Kalyber történetek akár Szeged felfelhőkarcolósított változatában is történhetnének, és az őserdők, sivatagok is becsapnak minket - a terek bennünk vannak. Itt a kaland a saját megismerésünk felé vezet, a főszereplők, Joe, a kalandor Kay, az ökobarát Hugo céljai nem valami gigantikus hőstettek végrehajtása, történelem előtti kincs megtalálása, hanme a felnőtté válás, az álmok megvalósítása, a nagy idők megélése együtt, a tábortűz körül, vagy épp a kollégiumi szobában, ahol a falakról nagy példaképek poszterei figyelnek.
A példaképek, vagy popkultúrális kikacsintások a képregénysaga első kötetében talán túlzottan is jelen vannak. Pilcz Rolandról hamar kiderül, hogy hardcore Indiana Jones, és Star Wars fan, a '80-as évek kaland, és sci-fi filmjeinek megveszekedett rajongója, komplett karaktereket, jeleneteket emel át cameo gyanánt.
Az első kötet (A kezdet) egyébként tipikus bevezető, megismerkedhetünk a főbb szereplőkkel, a humor is folyamatosan ott van, ám még leginkább strip-jelleggel, 3 kockában. A hangulat ismerős lehet sokaknak, Roland itt a saját fősulis élményeit írta meg, és pont ez adja az első kötet báját. Akár velünk is megtörténhetetne, rólunk is szólhatna. Van itt kollégiumi bolondozás, jelmezbál, bimbózó szerelem. Mint George Lucas American Graffitijében.
A második kötetben már nyakig benne van a társaság a kalandban, elhagyva a suli-környezetet. Az Eső sok tekintetben előrelépés, a képek kitárultak, szépen megkomponáltak, a történetszövés már összeszedett (ellentétben az első kötett szkeccs-jellegétől), és az egész füzetet átjárja a melankólia. Szakad az eső, és Joe első komoly megmérettetését éli meg. A bukás menetrendszerűen jön, ám a történetnek még nincs vége.
A harmadik kötet, az Álmodozók még tovább visz minket a Kalyber-univerzumba. Komoly, sőt komor. Joe álmai széttörtek, kénytelen újragondolni az életét, és azt, hogy hogyan építhetné azt újra. Krízis van a kötet minden lapján, amely a panelelrendezésen is szembeötlik. A képi sík lecsökkent, nincsenek pazarló, féloldalas beállítások, itt érezhetően a szöveg dominál. Erőteljesen introvertált, személyes az Álmodozók. Ha filmes példát lehetne hozni rá, olyan, mint amikor Spielberg a Jurassic Park után elkészítette a Schindler listáját. Ragyogóan felépített kötet ez, talán a Kalyber saga csúcsa. Csordultig van érzelmekkel, nem lehet nem észrevenni, hogy ezeket maga az élet írta. Joe hiába próbál megválni Mary fényképétől, a sors így-úgy visszafújja hozzá. Ilyen megoldásokat a nagy, külföldi szerzőktől olvashattunk. Ám a Kalyber magyar, a szó pozitív, és negatív értelmében. Sajnos, mert így eleve halálraítélt a forgalmazás szempontjából, és szerencsére, mert jellegzetesen magyar, hétköznapi, úgy, hogy ebből megteremti a maga univerzumát. A magyar alkotók közül is kiválik ily módon Pilcz Roland, mert nem jellemzi a modorosság, szerkesztetlenség, amely sajnos nagyon is jelen van a magyar képregényekben. Roland nem akarja bevenni a Holdat, keveset fog, ám azt nagyon jól.
A következő epizód, az Angyalok a pokolban két részre osztott, ám szorosan összetartozó. Egy 180°-os fordulat után vagyunk, itt nincs már vívódás, csak kaland orrvérzésig. Gyakorlatilag egy Indiana Jones hommázs az Angyalok, a képek folyamatosan mozgásban vannak, szembeötlő a filmszerűség. Végre újra nevetünk is, sziporkáznak a gegek, tele van élettel az egész, a cselekmény tere kitágult, új erőre kapott a sorozat. Joe, Kay és Hugo, a három amigo ezt a kalandot már pozitív egyenleggel zárja, megtalálják azt, ami kincset ér. Vagy talán annál is többet.
A képregényfolyam a 6. részénél tart jelen pillanatban, és a szerző az Árnyak nevet adta ennek. Átmeneti rész ez, Joe visszatér a krokodilok, és orrszarvúak világából a főiskolába, ám semmi sem ugyanaz, mint volt, a kalandok bizony kísértenek, árnyakat vetnek, és ezekkel valamit kezdeni kell. Az epizód vége nagyon sok dolgot nyitva hagy - a folytatás nem kérdéses.
Addig csukjuk be a Kalybereket, és dőljünk hátra, mondjuk a munkahelyünkön, vagy az iskolában. Álmodozzunk kincsekről, vagy épp a Nőről, a vágy titokzatos tárgyáról. Utána induljunk útnak, mert kalandok várnak - most rögtön.
Csak előtte ne felejtsük el felvenni a fekete-fehér cikkcakkos nyakkendőt.